Lovas Orsolya: Székely Bertalan (ünnepi beszéd, amely elhangzott Szadán, a 2023-as Székely-napon)

Székely Bertalan művészetével kapcsolatban leggyakrabban a történelmi festészet kifejezés jut eszünkbe, ám művészi sokszínűségének köszönhetően tevékenysége jóval szerteágazóbb és sokrétűbb volt.

Székely nemesi család sarjaként Kolozsvárott született, hamar megmutatkozott tehetsége, s kisebb kerülővel a bécsi Képzőművészeti Akadémia diákja lett. Több alkalommal kénytelen volt megszakítani tanulmányait, mely során már akkor az akadémiai festészet szigorú rendszerén túlmutató irányzatok és mesterek felé fordult. Az 1850-es évekre tehető festői felkészülésének időszaka, ekkor már készít oltárképet, portrékat is, tanulmányozza a korábbi mesterek elveit és stílusát. A ’60-as években már családot alapít, és a müncheni festészeti akadémián folytatja tudása mélyítését, bővítését. Ebben a két évtizedben születnek a magyar történelem témáit kiemelő alkotásai is.

A korszak az 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követő időszak, melyben a nemzeti tragédia, az ősi magyar erő vászonra vivése volt a magyar művészek legfontosabb törekvése. Székely Bertalan lelkesedik és elszánt a magyar nemzeti téma iránt, s komolyan foglalkoztatja ennek eszmei háttere is. A nemzeti művészet alapjának a nemzeti érzület meglétét tartotta, mely a közös táj, erkölcsi rendszer, szokás és nyelv meglétén túl a múlt és a hagyomány ismeretét is magába foglalta. Ellenezte a kiüresedett pózokban megjelenített, csupán külsőségeikben magyar ábrázolásokat, mert elemi fontosságúnak tartotta, hogy a nemzeti érdek mellett egyetemes emberi szempontból is előrevivő, példamutató legyen egy munka, a magasabb szintű erkölcsiség hassa át azokat. Ezen törekvése nyomán született meg a jól ismert Dobozi Mihály és hitvese tragédiáját bemutató képétől kezdve a Mohács, az Egri nők, Zrínyi és számos nagy magyar témát középpontba állító munkája. A nemzeti sorskérdések, a magas művészi színvonal, a ’48-as eszmék és a magasabb erkölcsi, emberi értékek kifejezése, mely a korszak magyar festészetét jellemezték, Székely Bertalannál valódi erkölcsi tartalommal, érzelemmel töltődött meg, s így magasabb szintű eszmék kifejezésére is

alkalmassá vált. Az érzelmekre való hatás, a megfelelő színek alkalmazása, több idősík egyesítése, szintézise volt az ő sajátos stílusának jellemzője. A lélektaniság, bensőségesség, az irodalomból kölcsönzött sűrített drámaiság jellemezte e korszak alkotásait Székely pályáján.

Az 1867-es kiegyezés után azonban aktuálpolitikai mondanivalója és kritikus hangvétele miatt háttérbe szorult, s mivel a nagyközönség képigényével nem egyezett saját törekvése, vissza is vonult, s ekkoriban talált Szadára.

Művészetében számos más műfaj is helyet kapott, ilyen például a pályát végigkísérő portré, mely Székely Bertalannál nem a fényképészeti jellegű megörökítés szintjén állt, hanem az emberi psziché és természet, az elmélyült jellemábrázolás terepe volt. Arany János művészetével rokonítható az ő törekvése is: az ideál és reál, vagyis az érzelem és a realitás egyszerre való megragadása az arcképben.

Az életkép műfajában szintén a valódi érzelmek tolmácsolása által mozdította ki az állóképszerűségből a korábban szinte mozdulatlan műfajt. Az anya-gyermek és a nő élete téma köré csoportosítható művei magas színvonalon, a romantika korszakának széles érzelmi skáláját mutatják amellett, hogy személyesek és egyediek.

Tájképei szintén különleges helyet foglalnak el a magyar művészettörténetben, hisz az újdonságok felé való nyitottsága ebben mutatkozik meg leginkább. Már korai

grafikái is a friss realista szemléletmódot tükrözik, míg a korszakra még az akadémikus szemléletmód szerinti előtér-középtér-háttér tagolású, néhány dekorációs céllal elhelyezett figura megjelenítése jellemző. A ’80-as évektől ismét sajátos módon közelíti meg a témát, melyről így ír: ,,nem a természetet, hanem a hatását kell utánozni… Nem az eredeti miatt, hanem a szellemi átdolgozás miatt érdekel a kép.” Témái és festészeti módja is a realista stílussal rokonítja tájképeit, mely azonban a művész szellemi átalakító munkáját is szükségessé teszi a látvány formálásában.

Vallásos témáiról a most nyíló kiállításban tudhatnak meg majd többet.

Székely Bertalan mitológiai témájú munkái és aktjai is sajátos színt képviselnek a magyar hagyományban. A 19.sz.-i festészet nagy kedvvel fordult a mitológiai témák felé, melyhez az aktok megjelenése is szorosan kapcsolódott. Székely Bertalan azonban egészen más módon alkalmazta a ruhátlan női testet, mindig egy magasabb szellemi cél eszközeként jelentek meg festményein. Nagy Sándor jellemzi így mesterét: ,,Székelynél a mezítelen test jobban felöltözött, mint az apáca.” Számos tanulmányrajza tökéletesítése során született meg a Léda c. munkája, majd a Japán nő és a Forrás. Az ő aktjaiban nem hús-vér asszonyok, hanem a tisztaság, hűvös szépség mutatkozik meg.

Pályájának fontos állomása volt tanári működése. 1871-től már a Mintarajziskola tanára, ahol a jövendő rajztanárait oktatta, 1902-től, Keleti Gusztáv halála után helyettes művészeti igazgatója is, 1905-től, Lotz Károly halála után pedig a II. számú Mesteriskola igazgatójává választották. A Mintarajziskola a nem művészi pályára kerülő, de jó képességű diákokat fogadta, mely egészen más szempontok szerinti oktatást igényelt, s Székelyt is arra késztette, hogy világosan, egyszerűsítve fogalmazza meg magas szintű ismereteit. Művészetpedagógiai tankönyvet is írt tanítványainak, ebben így fogalmaz: ,,Művészileg rajzolni annyit tesz, mint a természet által nyújtott tárgyaknak megfelelő képét előállítani aestheticai szabályok szerint.” Komoly tanulmányokat folytatott maga is mindehhez: rengeteg gyakorlati és szemléltető eszközt alkalmazott. Rendkívüli módon foglalkoztatta például a lovak mozgása, melyhez 45 nagyméretű, tudományos igényű anatómiai szemléltető ábrát is készített. Mozgástanulmányaiban a ló alakját és mozgását rögzítette fázisrajzokban, melyhez a korszak új eszközét, a fotográfiát is felhasználta eszközként. Felvette a kapcsolatot a korszak legkiválóbb külföldi szakembereivel is, s pontos rajzai segítségével a film elődjeként ismert zootróp szalagon jelenítette meg az állat mozgását. A fotográfia felívelését ő is nyomon követte, s ezzel kapcsolatban komoly polémiát folytatott kortársaival, akiket a szolgai másolás helyett az érzelmekkel való megjelenítésre ösztönzött. 40 éves tanári pályája alatt kidolgozta a főiskolai oktatás korszerű rendszerét, mely emelte a rajztanárképzés szakmai színvonalát. Diákjait arra sarkallta, hogy a nagyhírű munkák másolása helyett egy-egy részlet alapos megismerésében mélyüljenek el, mégpedig olyan módon, hogy az adott részletet az eredetihez képest teljesen ellentétes pozícióból indulva rajzoltatta meg több verzióban, mely végül természetesen az eredetihez tért vissza mint egyetlen helyes megoldáshoz.

Székely Bertalan korának egyik legműveltebb művésze volt, szakmájában elmélyült, újító, alapos, és elkötelezett pedagógus. Sokoldalú művészete fontos átvezető kapocs a 20. század új törekvései felé.

Szada, 2023.05.07.

Lovas Orsolya
művészettörténész