Zrínyi kirohanása

olaj, vászon, 197 x 350 cm

Helyszín: sportpálya, Corvin utca

Székely e hatalmas méretű történelmi tablója 1884 és 1885 között készült el, melyet számos vázlat és előtanulmány előzött meg.

„Török tematikájú képeinek sorában utolsóként festi meg a Zrínyi kirohanását. 1566-ban Szulejmán szultán egy újabb nagy török ostromlánc részeként Szigetvár ellen fordult. A vár kapitánya Zrínyi Miklós horvát bán volt és 2500 katonával rendelkezett.

Augusztus 21-én elesett Szigetvár óvárosa, majd augusztus 26-tól több rohamban támadták a várat. A védők sorsát a szeptember 5-én bekövetkezett robbantás döntötte el, amely következtében a védők, a várban tartózkodó asszonyokkal és gyerekekkel együtt a belső várba szorultak. A szultán ugyan szeptember 6-án meghalt, de a török vezérek eltitkolták a katonáik előtt, így a várvédők sorsa megpecsételődött. Zrínyi, maroknyi megmaradt harcosával kitört a várból, és rövid, de hősies kézitusában mindannyian életüket vesztették.

A kép az önkéntes halál vállalása előtti pillanatot ábrázolja, nem a csatára, hanem ismét a lélektani mozzanatra helyezve a hangsúlyt. A téma korábbi előzményeitől való eltérésekre és a pszichés elem erőteljes jelenlétére hívja fel a figyelmet a Vasárnapi Újság cikkírója: ’Nem azt a Zrínyit festette, akit a török fegyverek közt szoktunk látni, keresve a halált és osztogatva is azt. A csatából alig látunk valamit, de annál nagyobb harcz ez itt. A hősök a vár kapuja előtt gyűltek össze, de elkísérik őket a hitves, a gyermek, az anya, az emberi keservek, az igaz és legszentebb fájdalmak. A kapu kitárva, a kirohanás pillanata az utolsó pillanat (...) Az ostrom egyre tart, mutatják a romok közt levő holtak, a háttérben föllángolt tűz, és a lomha füst. Zrínyi a kapu előtt áll, mellette emelik a zászlót, melyre megesküszik, hogy azt el nem hagyja (...) A harczi vad indulat és a szeretet küzd (...) A hősi halál elszántsága harczol itt a szív gyöngébb és nemesebb érzelmeivel. Megrendítő harcz, amelyben lehetetlen győzni.’

A festmény magasabb rendű erkölcsi, morális mondandóját szintén e cikk újságírója fogalmazza meg a legtömörebben: ’Ez nemcsak történeti ábrázolás, nemcsak azoknak a hősöknek vértanúi élete, hanem az emberi szenvedések örök igazsága.’

A kép a Képzőművészeti Társulat 1885-ös kiállítása után valószínűleg a művész tulajdonában maradt, majd 1911 és 1920 között Déri Frigyes vette meg, aki Debrecen városának ajándékozta.” (Bakó Zsuzsanna)

Az alkotást ma is a debreceni Déri Múzeum állandó tárlatán lehet megtekinteni.